III Debreceni Szabad Szoftver Esték és DrupalKonf 2008
Kissé megkésve ugyan, de szeretnék itt említést tenni a címben szereplő két eseményről, amelyeken volt szerencsém részt venni. A debreceni szabad szoftver estém elég kacifántosan indult, mert az a fránya T-Mobile mobilnet amelyet vásároltam bizony nem nagyon akart menni Debrecenből, amelyet én eléggé rossz néven vettem, ugyanis dolgozni akartam. No de sebaj, bejártam tiniéveim rég elfeledett helyeit inkább :)
Nagynehezen megleltem az épületet - bár bevallom igénybe vettem masszív telefonos segítséget - és már voltak is páran. Lassan el is kezdődött a show, amelyet Kurucz István "nevergone" barátunk tartott. Elég sok infót hallhattunk a Drupal keletkezéséről és nevének történelméről, egy kicsit kevesebbet Driesről és zárásként meghallgathattuk hogy mennyi problémába ütközhet szegény ártatlan mezei felhasználó ha Drupalra adja a fejét. Összességében nem volt ez rossz, csak nem az jött át az érdeklődő hallgatóságnak hogy megéri Drupalba fektetni :) Eredetileg lett volna egy demo is, ahol pont ennek ellenkezőjéről győzött volna meg minket nevergone, csak kifutott az időből (kicsit több mint 1 órára sikeredett).
A legmókásabb a dologban, hogy amikor én adtam elő az első DUG-ok egyikén (meg azóta volt egy managementes is amelyik hasonlóan járt :D ), akkor is pontosan ez a szituáció állt elő. Én is hihetetlen mértékben elhúztam az előadást, alig értem a végére és bizony velős tartalmat csak az tudott leszűrni aki némileg már tapasztalta a problémát, amit felhoztunk.
Utána következett Fazekas Imre, aki nekem nagyon ismerős volt a kezdetektől. Kiderült hogy vele Aikidoztam kb 4+ évet gyerekként. Mókás volt viszont látni és azon is jól elvigyorodtam hogy milyen szűkszavú is tud lenni, ha nincs különösebb mondanivalója (t.i. 10 éve is így volt ez) :). Ő a Brillienről tartott egy előadást (amely nem mellesleg az ő agyszüleménye), amelyben nagyon jó készséggel kiteregette a mai Sun J2EE architektúra minden szennyesét. Értsd: mindaz a nagy csomag probléma amellyel J2EE-ben fejlesztő társaim szenvedünk és említést érdemel, szerepelt. Az előadás nem csak felvetésekből állt, hanem a végén megismerhettük a Brillient. Ez az alternatív alkalmazásszerver szakít a hagyományokkal és folyamat, valamint eseményorientált szemszögből közelíti meg a vállalati problémákat, ráadásul képes teljes valós idejű rendszerek kialakítására és ami a legszebb az egészben, meglovagolja a felhőket is (értsd: computing cloud szolgáltatáson is kiválóan futtatható), ugyanis a Terracotta támogatás már a kezdetektől bele van tervezve. Mindenesetre meggyőződésem hogy az elkövetkező 10 év felemelkedő enterprise platformját sikerült még így az elején megismernem. Kívánok sok sikert Imrének, ő egy igazán pozitív példa lehet mindannyiunk számára.
A harmadik előadáson sajna nem sikerült már olyan éber maradnom, mint az első kettőn, meglehetősen lekötötte a gondolataimat a Brillien. :) Egyébként az Erlangról, szívemnek egyik kedves, ámde kevéssé ápolt csücskéről.
Összességében pozitív élményekkel mentem át a Unixlabosokkal sörözni a közeli Objektumba, ahol mindenkit megismerhettem egy kicsit jobban és személyesebben.
Az idei DrupalKonf ismét hozta azt a magas színvonalat amit elvártunk tőle, pp áldozatos munkája nyomán újra izgalmas előadásokat hallhattunk a Drupal világából. Idén nagyon nagy hangsúlyt fektettek a szervezők a szerkezeti "létrára", ugyanis a reggeli előadások egyfajta informatív bemutatkozásjelleget kínáltak, majd ahogy a nap öregedett, úgy kerültek elő a komolyabbnál komolyabb és szakmaibb témák.
Kurucz István "nevergone" itt azonban komolyan helyt állt magáért, tartott egy izgalmas előadást és örömmel láttam hogy élvezte is. Megismerkedhettünk Pasquallelal, alippaival akikkel a fórumban találkoztunk, de személyesen sajnos nem mindenki. Jó volt őket látni, érdekes előadásokat tartottak.
A legmegdöbbentőbb számomra azonban Aries prezentációja volt, amelyben ténylegesen keretrendszernek használták a Drupal core-t és arra építkezve írtak egy modern DHTML - AJAX alkalmazást. Bár a Drupal így is felhasználható és le a kalappal a srácok előtt, de én biztos nem használtam volna Drupal-t erre a munkára. Bevallom becsületesen, ahogy láttam az egyes képernyőket, szinte már jöttek a bullet-ek a fejemben hogy hol kavarhat be a Drupal, mivel nehezítheti meg az effajta felhasználást. :) Szó mi szó, big up Ariesnek és csapatának!
Végül pedig a Drupal.hu redesign kérdését próbáltuk meg megvitatni nagycsoportosan (jelezném meglepően sokan maradtak ahhoz képest hogy hányan kommunikálnak a drupal.hu releváns fórumaiban 15.-e óta), ám hamar dugába dőlt, legalábbis így értékelte Goba és pp (de ők majd megmagyarázzák hogy félreértettem). Szerintem felmerült sok érdekes dolog, amelyek mindenképp helyet érdemelnek a munkában (külön kiemelve Kristofot).
Az estét Kurucz István "nevergone" rabolta el a lézersakk zsákmányolásával, amelyet állítólag tisztességes sorsolás útján nyert :P Gratulálok neki, megérdemelte. Aztán volt valami sörözés is amire majdnem mentem, de nem mentem, helyette hazaérvén bezuhantam az ágyba és reggel 10-ig aludtam. :)
Friss hozzászólások
25 hét 5 nap
41 hét 6 nap
49 hét 6 nap
50 hét 6 nap
1 év 9 hét
1 év 9 hét
1 év 14 hét
1 év 15 hét
1 év 15 hét
1 év 22 hét